Késői vendég

Ugyan már későre jár, de muszáj megosztanom még frissiben az élményt. Néhány percel ezelőtt különleges látogatóm volt. Nem kopogtatott, nem is az ajtón jött be, ahogy ez általában szokás, a sarkig kitárt ablakon át érkezett. Nem tudom mióta lehetett bent, már csak arra lettem figyelmes, hogy ott köröz a nappaliban. Nem volt nehéz kitalálni, ki a késői látogató, a vadászat hevében magáról és az óvatosságról megfeledkezett kis denevér tévedt be hozzám. Ő csak röpködött köbe-körbe, én meg csak bámultam megkövülve, fogalmam sem volt mit kellene most tennem. A denevér se nagyon tudhatta, mert inkább leereszkedett a könyvespolc tetejére, hogy higgadtan átgondolja a helyzetet. Éppen egy könyvre csücsült, ezzel szinte tálcán kínálva a megoldást, hogyan tegyem ki a szűrét őkelmének. Gyorsan odakészítettem az akcióhoz szükséges kellékeket és akkor eszembejutott, miért ne csinálhatnék néhány képet róla, persze csak a telefonommal. Igy sajnos nem lettek túl jó minőségűek, de nem akartam a vakuval még jobban megrémíteni szegénykét. Meglepően jól viselte a fotózást, még akkor sem próbált menekülni, mikor óvatosan letakartam egy műanyag tállal. Már csak le kellett emelnem a könyvet, rajta a denevérrel a tál alatt. Semmi mocorgás vagy kaparászás, kicsit kezdtem aggódni, hogy valami baja történt. Hevesebben vert a szívem, mikor az ablaknál fel

emeltem a tálat. Arra számítottam, hogy azonnal elrepül, de meg sem moccant. Csendben néztük egymást: Hát ilyen egy denevér közelről - gondoltam én. Hát ilyen egy ember közelről - gondolta ő. Az éjszaka titokzatos neszeivel, árnyaival, az ott az ő világa. Lassan kiterjesztette a szárnyait, mint aki csak nyújtózkodik és már el is tűnt sötétben. Jó vadászatot kicsi denevér!